Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

A cyborg álma

 

Virtuális világ édes mámorából a hajnal bombája kelt fel.

A rideg valóság repeszei darabokra szakítják fátyol lelkem,

melyet csak robot testem tart össze,

 és így végzi dolgát az, ami én vagyok.

Dolgát, ami értelmetlen, és üresebb nem is lehetne, mint maga az űr.

A realitás szürke és elmosódott árnyai közt két lábam földet ér,

s tudom, rossz helyen vagyok.

Nem itt kéne lennem, már nem itt.

E helyütt küldetésem véget ért, mielőtt elkezdődött volna.

E helyütt küldetésem értelmetlen, hisz itt nem is volt jelentősége soha.

Ez csak egy kényszerpálya rossz, tragikus landolása.

De mit tehet, egy elfeledett robot szonda?

Adatokat gyűjt, elemez,

kis antennájával távoli otthona felé küld jeleket.

Persze tudja, mindhiába. Nem ide küldték, és el is feledték.

Otthonában mindig világos van, kék az ég,

ettől nem látható az ő  galaxisának kettős spirálja,

kétségbeesett üzeneteinek kellemes harmóniája.

Aztán egyszer végleg lemerül.

Ott áll majd a kietlen, távoli bolygó sivatagában,

 rozsda keselyűk hordják szét apránként,

 míg ott virraszt néma mementóként,

egy elhibázott küldetés emlékére.

Addig nem tehát mást, megy, míg tart üzemanyaga.

 Elemzi tovább a semmit,éjszaka megpihenve,

napelemeit behúzva gubbaszt a sötétben, és álmodik.

Álmodja, hogy nem árnyak közt él,

hanem a színek szivárvány rendszerében.

Munkája ugyan az, de ami fontos, hogy fontos annak, aki neki fontos.

Megoszthatja álmait vele, és közös pályán éli életét, nem nélküle.

Persze a cyborgnak van egy hibája.

Bár talán mondták már néki, ő nem tudja, nem érti,

miért jobb nélküle, mint véle, élni?

Vétel, vége.

 

 

 

A világ maga

 

 Te vagy a virág,

Lelkem egyetlen virága.

Nappal sárga rózsa,

Éjjel orchidea.

 

Te vagy a dal.

Szívem dala.

Nappal szent szonáta,

Éjjel édes ária.

 

Te vagy a szó.

Életem legszebb szava.

Nappal szép költemény,

Éjjel a sóhaj zaja.

 

Te vagy az érzés.

A szerelem tava.

Nappal tünékeny álom,

Éjjel hőn vágyom…

 

Te vagy a kéz.

Mely ellök, tova.

Nappal zárt jégvilág,

Éjjel remény szónoka.

 

Te vagy az élet.

Nappal űr, távolság,

Éjjel a mindenség,

A világ maga!

 

 

 

 

Emlékmű

 

Álmaimban kísértesz még, mint régi emlék,

bár tudom, olyan már nem leszel soha!

Mégis elfogadom ezt tőled,

mint egy elvetélt szerelem emlékművét,

Míg zord idő sodor tova.

 

 

 

Erotica borealis

 

Érzékeny tested, mint a lágy, fűszeres vaj,

puhán omlik szét karjaimban, ó érzéki jaj.

Formás kebleden megcsillant a Hold,

- e rossz kobold - és pirulva kukkolt minket,

míg két szenvedély közös lehelete

a kocsi ablakát párával nem vonta be.

Eztán megértő mosollyal magunkra hagyott minket,

csupán a pirkadat rebbentette szét e meghitt klikket.

Szép volt, mint egy álom, mint egy rózsaszín ábránd,

a legszabadabb írói fantázia, a Föld legvadregényesebb foka,

egzotikus madár erotikát trillázó dala.

Bizalom és vágy, - e kettő mint hintaágy -

ringatott bennünket alád,

te vad és egyúttal szelíd érzelem,

óvatos szerelem.

De legalábbis annak előfutára,

kölcsönös szimpátiák érzéki találkozása.

Most is beleborzongok a gondolatba,

ha eszembe villan ajkaid finom sóhaja,

vágyaid óhaja.

Kicsiny szívem ezután csak azért perceg,

hogy Veled újra átélhessek egy ilyen percet.

 

- 1 -

Az utolsó szó jogán

 

A Kedvesed vagyok, nem más!

Nem hamis és törtfényű csillogás, mint más.

Nem vagyok délibáb, csak egy kósza árnyék,

lelkem mégis csillagig ragyog, míg rád vár még!

Bízom benne, hogy nem késő,

de most már hiszek egy felsőbbrendű lényben,

egy mindenekfelett álló csúcsteremtményben.

Hisz csak annak a gyermeke lehetsz Te,

kit a mennyországból, ide a pokolba küldött le.

Tudom, azért tette, hogy engem megtalálj,

és odavezess hol az Ő ítélőszéke áll.

Mindig tudtam, hogy angyal vagy, minden este láttam,

hisz alvó tested többször is a szemembe zártam.

Én a lelkemet felajánlom hát Istenednek,

csak váltsa meg arany szíveddel háborgó szívemet!

Tudnék én is csodát tenni nem tizet, de százat,

csak adnád oda kulcsát zárt szíved nyitjának!

Hozd meg nekem az öreg télből e kamaszt,

a meleg napsugárral rügyet bontó tavaszt.

Minden zsigeremben érzem a szerelmem,

véremben, itt lüktet a fejemben.

Velem van a szobában és a szabadban,

a ki nem mondott kedves szavakban.

Szerethetek-e mást? Nem tudhatom,

míg ki nem dobtam a szívem az ablakon.

Mert csak szív nélkül emelhetném másra a szemem,

hisz édes kis Kedvesem itt van velem!

Bújj az ölembe, pihenj néhány percet,

vagy míg az óra elüt vagy ezerszer tizenkét percet!

Lelkemben az óhaj, ajkamon csak sóhaj; Ó jaj!

Én szeretlek Kedves, és valahol te is szeretsz még,

térj vissza hozzám és legyünk boldogok, mint rég!

Az idő kerekét visszaforgatni nem tudom,

de a szíved szeretetét igénylem tudom.

Te is kérj belőlem, bocsásd meg a vétkem!

Engedd, hogy bizonyítsam, lehet úgy, mint régen!

Találjuk meg együtt újra a csodát, a boldogságot,

amit nem is oly rég még e szoba is látott!

Ha e vers valahol megérintette lelked,

nyújtsd felém karodat és ölelj egy percet.

De e perc tartson addig, míg ez öreg föld forog,

És ne háborgassa más, csak a szende csillagok!

- 2 -

 

Nekem csak annyi vagy már…

 

Nekem csak annyi vagy már,

mint kósza madár,

mely tiltott vetésben jár, vagy párjára vár.

Nekem csak annyi vagy már,

mint halnak a tó,

mely néki éltető közeg és jó bujtató.

Nekem csak annyi vagy már,

mint fáknak a tavasz,

mely virágot bont s gyümölccsé érleli azt.

Nekem csak annyi vagy már,

mint őszi szellő,

mely csípi homlokom, ha hűvösen tör elő.

Nekem csak annyi vagy már,

mint vándornak az út,

mely sehová sem ér, de mindenhova fut.

Nekem csak annyi vagy már,

mint borban a zamat,

mely talmi vigaszt nyújt, vagy jó kedvet ad.

Nekem csak annyi vagy már,

mint sírnak a kereszt,

mely halottnak jelet, lepkének árnyékot ad.

Hát nekem csak ennyi vagy,

mint az egész mindenség,

mely oldás és kötés, édes csókhalál

 

 

- 3 -

A Nő és a féreg

 

Bimbózó kapcsolatunk sajátos, furcsa játék,

melyben szikrázó mosolyod becses ajándék.

Bár szűken méred, értékét éppen ez adja meg,

mint tavaszi napsugár a nyárt ígéred meg.

Te vagy egy személyben a gőg és az erény

számomra fontos ötvözet, azaz éltető remény.

Cinkelésben éles, de egyúttal édes.

Nem tudom neked feltűnt-e már

gondolatunk mily egy kerékre jár.

Nem csoda hisz egyformák vagyunk:

Te szép és szerény, én szánalmas kretén.

Finom vagy, mint fűszálon a hajnali permet,

édes, mint babusgatásra váró kicsiny gyermek.

Hajad aranyló árnyék, ajkad halvány rózsa kép.

Feneketlen tó szemed talányos játék,

elmerülni benne kedvenc hobbim rég.

Arcoddal ébredek reggel, hisz este is vele aludtam el.

Veled a leghosszabb óra is csak kérész éltű perc rég,

keserű az a nap, mely nélküled ér vég.

Egy vérbeli - ösztönös - felfedező már

körvonalaidról tudja a világ mely csücskében jár.

Ismeretlen, vad kontinens ez, ha nem éppen új planéta,

de jó földjét igazán még senki nem uralhatta.

Több spanyol konkvisztádor vérzett már el itt,

mint ki lóháton megmászta az Andok láncait.

Téged láttak ők? Az értékes nőt, vagy csak egy délibábot?

Eldorádót, vagy csupán szalmalángot?

Rossz szemük csupán az orrukig látott!

Álmaid lovagja még nem született meg,

és sajnos talán meg sem éred!

De soha ne bánd, mert meglehet valóban rusnya féreg,

de mégis van ki önmagadért kedvel Téged!

Túl szegényes a nyelv és elkoptatott réteg,

ezért szerencsétlen mond is Neked

sok furát, közhelyszerű szépet,

de ha engednéd a tenyerén hordozna Téged!

 

 

- 4 -

Búcsú

 

Kedvesem a buszon,

a szívem egy darabja, tudom

veled szállt.

Minden mosolyod, ha tudom,

előhívom, míg Te a buszon

indulásra vársz.

Áhítom, hogy rám nézz

és szemem könnybelábad,

de nevetek kifelé a világnak.

Utasok jönnek, nincs hely,

várnak, közénk állnak.

Árnyaik közt arcod csak néha villan,

de én mégis végig látlak,

mert érjen bármi bánat,

és legyek ellensége ennek a cudar világnak

én mégis türelemmel várlak,

akár egy buzgó hívő, ha messiást láthat.

Szívem tiszta tűz, és távol tőlem az ármány,

benne csak Te vagy szilárdan,

mint mészkőbe csontosodott jura kori zárvány.

Én és Kedvesem ott a buszon

egymáshoz tartozunk, tudom.

Mint madárhoz a dal,

mint őszi erdőhöz az illatos avar,

mint beteghez a jaj, kenyérhez a vaj,

fejemhez a haj, fülemhez a zaj.

Kedvesem a buszon, egy csókod,

ha tudom, megidézem itt,

mert az Ikarusz indul,

és a dübörgő diesel

durva kézzel rázza széjjel

a pillanat meghitt kötelékeit.

 

 

- 5 -

Fakó madár

 

Bár lehetnék apró madár,

mely könnyű röptével párkányodra száll!

Nézhetném, mint néma tanú,

hogyan él az aranyhajú.

Beröppennék ablakodon,

csókolnálak homlokodon.

Álmodban persze már,

én apró, fakó madár.

Olyan lennék, mint egy angyal,

fehér szárnyal, édes dallal.

Vigyáznám a lépteidet,

Ha az élet keresztbe vet!

Hosszú úton fognám kezed,

tűző naptól óvnám szemed,

a viharból kifognám a szelet!

De jaj, madár nem lehetek!

Édes éltet sem ígérhetek!

Mást nem adhatok neked,

Értelem és Érzelem,

Hisz ez mindenem!

 

 

 

Utolsó versem ,,itt”!

 

Arcomba vicsorít ősi ellenfelem,

a csúf depresszió!

Megvonaglok, s undorral fordulok hasamra,

arcomat sárba nyomva.

Rothadó testem köré jégűrt fagyaszt a magány,

míg maradék erőmmel,

szú rágta csontjaim elvonszolom a síromig,

mely talán végső menedékül szolgál,

ha még sincs feltámadás.

 

 

- 6 -

Kérdések a nőhöz, akinek a legtöbb verset írták

 

Mikor fáj a lét,

És nincs már tét,

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Mikor ébredne tested,

De álomba húz veszted,

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Régen azt súgta, szeret,

Most gyűlöl és megvet.

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Hová tűntek azok a szavak,

Melyek kézzel bontottak falat?

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Hová lett a világ dicsősége,

A szerelem értéke?

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Téged gyötör-e azon álom,

Hol van szerelmes párom?

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Neked fáj-e a tudat,

Más oldalán mutat?

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Érzed-e, hogy bánt,

Mégis a legszentebb pánt,

Fáradt szíveden.

Nagyon hiányzol, Te.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

www.alliteracio.eoldal.hu

(Simon Ágnes, 2011.05.03 13:21)

Áldom a véletleneket (nincsenek is "véletlenek"!), hogy rátaláltam az oldaladra kedves István!!
Verseid nagyon megfogtak, a stílusod már most lenyűgözött...
(És akkor még szét se néztem alaposabban ;)
A linkedet kiteszem az én oldalamra is, hadd lássák minél többen, az ilyen értékes honlapok nálam mindig a kedvenceim között landolnak! :)
Így ismeretlenül is szeretettel üdvözöllek és kívánok további szép alkotó napokat:
Ági