Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kocka

2008.10.13

 

- 1 -

 

A filmet az a Vincenzo Natali jegyzi rendezőként, akinek nevéhez eddig semmi rendkívüli nem fűzhető. Sem a Cube előtt, sem azóta. Mint alkotó/bába részt vett tv sorozatok, és B kategóriás filmek világra segítésében. Hozzá köthető a tapintatosan szólva vegyes visszhangot kiváltó Nothing című mozi is. Kétség kívül az sem volt szokványos alkotás, mint ahogyan a Cube sem. De a Cube ezzel együtt siker lett, és még két folytatást ért meg. Ezekről más alkalommal írok. Tehát Vincenzo Natali, amolyan egyszer szól, de akkor nagyot-típusú rendezőnek tűnik. Persze nem kizárt, hogy ez az egy – minden szempontból sikeres – alkotásának fénye, elhomályosít minden egyebet az életrajzában. A magam részéről arra szavazok, hogy akkor ellőtte minden munícióját. Érdekes dolog, de annak ellenére, hogy a film összetevői külön-külön sablonosak és ezerszer láttuk már őket máshol, mégis, összegyúrva valami eredeti lett belőlük.

Az alapszituáció a szokásos ijesztő dolog. Néhány ember – akik nem tudnak semmit egymásról, de azért, vagy éppen ezért utálják egymást – egy zárt térben, korlátozott lehetőségek között mozognak. A cél nagyon egyszerű. Nem akarnak ebben a zárt térben maradni. Sőt, azt sem tudják miként, és miért kerültek oda. Csak egy biztos, hogy meg fognak halni, ha ott maradnak. A helyzetet bonyolítja, hogy nem tudják hogyan, és merre lehetne kijutni. Hisz hamar rájönnek, hogy egy – a tér minden irányában terjeszkedő - labirintus foglyai. Minden utat, köztük a vélhetően kivezetőt is, számtalan rejtett és borzalmas véggel fenyegető csapda véd. Erről már a film elején meggyőződhetünk, mert az egyik statiszta arca hamar elpárolog egy téves szabadulási elmélet tesztelése során.

Tehát a szereplők nehéz döntés előtt állnak. Maradni egyenlő a biztos halállal, de a teremről teremre vándorlás sem jelent megoldást, csak reményt. Némi vívódást követően – nem meglepő módon - a csapat a reményt választja. A rafinált csapdákkal tarkított út során kénytelen-kelletlen megismerik egymást a titkaikkal együtt. Ez több tagot is kiborít, tovább nehezítve a saját és a többiek dolgát.

A csapat is a szokásos szociológiai bontásban jelenik meg. Van a zsenialitás és a butaság között ingadozó egyetemista. A zseniséget a szemüveg szimbolizálja, mint minden filmben. Tagja a csapatnak egy erőszakosságra hajlamos rendőr – családi problémákkal (nahát!) -, aki különösen rosszul tűri a stresszt. No és mi lehetne stresszesebb, mint, hogy az embert egy nagyobb mérető tojásszeletelő apró kockákra bontana. Velük cammog egy az erkölcsi felelősség súlyától katatón mérnök, és egy - szerintem – szexuális problémái miatt kissé egzaltált, antiglobalista erkölccsőszbe oltott őrsvezető doktornő. Az ő összeesküvés elméletei kiválóan összecsengenek a mérnök vallomásával. A vallomással, miszerint a létesítmény egy külső részét ő maga tervezte. Már akkor is gyanús volt neki a dolog, de most már tényleg rendkívül bánja, hogy nyugodt szívvel költötte el a tervezési munkáért kapott bankókat. Ezzel egyúttal kiderül, hogy valami kocka (cím megmagyarázva!)  alakú létesítményben vannak. Gyorsan megbeszélik, hogy az egésznek semmi értelme, mert nem volt rá ok, hogy ide hozzák őket. Arra meg végképp nincs magyarázat, hogy miért, és főleg ki akarja ilyen furmányos módon a halálukat. Mi lehet ez? Valami abszurd tudományos kísérlet? Esetleg néhány gazdag elmebeteg szadista játéka? Netán egy teljesen öncélú – amolyan Orwelli Nagy Testvér - dologról van szó, minden különösebb koherencia nélkül? A film talán egyetlen gyenge pontja, hogy mi nézők sem kapunk választ. Így marad a doktornő összeesküvés-elmélete, ami egy anarchista konferencián általános és szent meggyőződés lehet, de itt a gumiszobán kívül már sovány magyarázat.

A csapat jellegzetes tagja a kevés szöveges részt hozó autista srác, aki fóbiáival hátráltatja őket, de összességében - különleges képességével - mégis hasznos tud lenni. Igaz, e közben tovább frusztrálja a már amúgy is zakkant rendőrt, aminek – mi, rutinos nézők ezt tudjuk menet közben is - nyilvánvalóan nem lesz jó vége. A színészi alakítások elfogadhatóak, de semmi extra. Ezt okozhatta az ismeretlen, és átlagos képességű actor gárda, de lehetett oka a film feszessé tétele is. Miként tehetünk feszessé egy filmet? Hát jól megvágjuk. Különösen a drámai szöveges részeket. A munka anyagban még lehet, hogy hitelesebb, indokoltabb volt a rendőr kiborulása, a mérnök rezignáltsága és világfájdalma. Könnyen lehet, hogy az a fránya olló tehet az egészről! No, de ez legyen a legnagyobb baj, hisz nem is egy művészi kamaradarabra váltottunk jegyet a moziba menet!

A díszlet és az effektek minimálisak, de elegendőek a hitelességhez és a szükséges borzongási élményhez. A számítógépes grafika csak nyomokban fellelhető, de ez még jót is tesz a filmnek, hisz a renderelés úgy is átüt a kópián.

A történet menetét nem fejtegetem, hiszen elképzelhető, hogy valamely sci-fi rajongó még nem látta a filmet. Nekik – az eddigi leírások ellenére is – maradt bőven esemény és látnivaló.

Mint fentebb írtam, a Cube nem ad válaszokat, csak kérdéseket tesz fel. Mégis, a korábban vázolt sablonos történet, kiszámítható dramaturgia, és sematikus szereplők ellenére lebilincselő, székhez tapasztó már-már kultikus alkotás. Csak ajánlani tudom!

A kocka el van vetve.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.