Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A gömb

2008.10.13

 

 

Az alapötlet egyből magával ragad! Napjainkban (a film 1998-ban került a mozikba)

találunk egy lezuhant űrhajót a tenger fenekén. Ez már önmagában izgalmas, de most jön a csavar. A szerencsétlenül járt közlekedési eszköz a Földön készült. 2048-ban! Hű, ebből időparadoxon lesz, gondolhatja a képzett sci-fi rajongó. És tényleg.

Barry Levinson terelgette rendezőként a történetet. Igen, az a Levinson, akinek olyan

alkotásokat köszönhetünk, mint a Jó reggelt, Vietnám, és a Rain Man. Miként kerül ebbe az életműbe egy sci-fi? Ez csak látszólag ellentmondás. Valójában a Gömb ugyan azokat a morális kérdéseket feszegeti, mint a másik két film. Annyi a különbség, hogy ezek a veretes dolgok sci-fi köntösbe vannak öltöztetve, és Dustin Hoffman nem autista. A sci-fi álruha – feltehetőleg – azért kellett, hogy az élet nagy és bonyolult kérdéseire kevésbé fogékony, de a kommerszre jobban bukó emberek torkán is le lehessen passzírozni egy kis izgalmas/kalandos ostyába csomagolt, keserű elgondolkodtatást.

Ami a színészeket illeti, nos a producer – újfent Barry Levinson – nem bízta a véletlenre a sikert. Talán ő is érezte, hogy a történet eredeti verzióját jegyző Michael Chirchton – gondolom jól csengő, ismerős neve – kevés lesz a maradandó sikerhez. Főleg azért, mert az erős alapötlet, és a viszonylagosan érdekes kezdés, szinte észrevétlenül csúszik át C kategóriás gagyi sci-fi-be. A befejezés pedig egyenesen Pirx kapitány kalandjait idézi. Sajnos. Ezt igyekeztek ellensúlyozni az örök sztár Dustin Hoffman, az akkor feltörekvő Samuel L. Jackson, és az akkor még ismert – azóta eltűnt – Sharon Stone játékával. Meg kell hagyni, ezen próbálkozásuk nem volt teljesen sikertelen. Annak ellenére, hogy Hoffman – minden zsenialitása dacára – alkatilag egyszerűen nem alkalmas akcióhősnek. Annak ellenére, hogy Jackson által megformált karakter elég kidolgozatlan. Ezek a színészek adnak annyi pluszt, hogy a moziból tömött, bamba sorokban kiballagva, legalább 10-15 perc kell annak a szentenciának a kimondásához, hogy többet nem nézzük meg ezt a filmet. Miért van ez?

A rendező/producer jó, a szereplők tehetségesek, a pénz együtt van. Végkövetkeztetés, hogy Michael Chrichton a hibás, vagyis a történet nem stimmel. Ez az orvosból lett író egy valamit nagyon tud, felkelteni az érdeklődést. Ötletei eredetiek, meghökkentők. Gondoljunk csak a Jurasic park, a Congo, és a 13. harcos című filmekre, vagy ott van örök kedvencem, az Androméda-törzs. Szinte hihetetlen, hogy az a mű jelenleg is aktuális tud lenni. Meggyőződésem, hogy az Chrichton legjobb írása. Korai regény (1971-ben filmesítették meg), ezért még sablonoktól mentes és nagyon kidolgozott. Akkor még nem szorították a határidők, amik gyors, de felületes munkára sarkalják a legjobb elméket is.

Ami az Androméda-törzsben sikerült, az a Gömb írása során nem. Míg az elsőként idézett regény/film egyenletesen tartja a jelentős feszültségi szintet, addig az utóbbi magas kezdést követően – szinusz függvényeket megszégyenítő módon – gyászosan zuhan lefelé, átszelve az y tengelyt, majd átszakítva a padlót is, hogy meg se álljon a pincében lévő mosókonyha kijózanítóan kommersz fekete-fehér kockás járólapjáig. Chrichton sem tudta kivédeni az írók örök hibáját és gondját, a mesterségesen generált probléma körül tekeredő történet méltó befejezésének lehetőségét, illetve lehetetlenségét. Egyszerűen olyan jó a kiindulási ötlet, hogy képtelenség azon a szinten befejezni, lezárni a sztorit. Az író túl magasra tette az elején a mércét, amit később már nem tudott átugrani, sőt leverni sem, hanem csúnyán alatta libbent el.

Kritikámban mellékvágány, de érdekes tény, hogy az Androméda-törzs 1993-as könyv alapú magyar kiadásában a kolofon részében azt írták, hogy a mű eredeti címe Sphere, ami feltehetőleg tévedés, hiszen az USA-ban is The Andromeda strain címmel futott. A Sphere már akkor is egy létező, de jelentéktelen novella volt, amit Chrichton sem erőltetett, csak évtizedekkel később vette elő, hogy betömje a forgatókönyvet kunyeráló producerek száját.

Tehát, a történet szerint a hadsereg – természetesen az amerikai – megtalálja az űrhajót, ami kétség kívül a jövőből érkezett, és emberi eredetű. Gyorsan kell hát egy felkészült csapat, aki kideríti ezt a rejtélyt, mert a hadsereg csak megtalálni, és víz alatti futurisztikus bázist építeni képes, de bemenni egy ajtón már nem. Kell egy csapat. Kapóra jön egy elvont kutató/pszichológus/elnöki tanácsadó rég elfeledett és érdektelen tanulmánya az idegen civilizációkkal való kapcsolatfelvételről. Később megtudjuk, hogy a Dustin Hoffman által alakított karakter csak unalmában irkálta a tanulmányt, így semmi valós, gyakorlati haszna nincs. De a buta állam és a még butább katonák ezen nem látnak át, ezért tartják magukat ehhez a kamu protokollhoz. Így máris a víz alatti nagyon titkos, és nagyon katonai bázison találja magát a szereplőgárda. A hibás protokoll ellenére kezdik megfejteni a lezuhant objektum titkát. Természetesen (?) ez sok ember életébe, számtalan veszélyes kalandba kerül, egészen az abszurd megmenekülésig, és az elvarratlan szálak infantilis lezárásáig. Szokásomhoz híven – a csecsemők kedvéért – most sem veszek el a történet részleteiben. Összegzésként elmondhatom, hogy a film – néhány jó ötlet és a színészek miatt – nézhető, de az egyszer látni kategóriába tartozik. Aki esetleg a film végén belekeveredett a cérnába, annak elég az utolsó tíz percet újra tekernie, és egy, két, három visszajátszás után minden világos lesz. Megint csak azt mondhatom, sajnos.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Olvasd el!

(Krisztián, 2017.01.06 20:38)

Te jó ég! Amit itt Crichton-ról írsz, az egy egetverő butaság. Egy zseniális regényről van ugyanis szó (260 oldal, szerkezetileg sem novella), zseniális ötlet és kiváló történet egyvelegéről. A film tényleg meglepően gyenge, de ez miért lenne a regény hibája? Javaslom, hogy olvasd el, mert anélkül elég furán hat a kritikád... :)