Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sebzett bika

2009.06.28

  

...

Az utóbbi egy-két évben, úgy érzem, gyorsabban múlik az idő. Gyorsabban, és értelmetlenül. A hetek expressz sebességgel rohannak el. Tényleg olyan, mintha a száguldó vonat ablakából szemlélném az életem jelentéktelen és értelmetlen eseményeit. Kívülálló szemszögéből látom személyem, a környezetem, családom, munkahelyem. Önmagam is meglepem, mennyire élethűen szimulálom, hogy érdekel a munkám, vagy bármi más. Valójában semmi sem érdekel. Azaz majdnem semmi. De az a kevés dolog is olyan távoli, és elérhetetlen. Fura így élni. Némileg aggasztó, de sokkal inkább szomorú. Olyan fáradt beletörődést érzek. Nem depressziót. Az jön és megy minden embernél. Ez valami olyan, hogy az ember szép csendben szembesül azzal a ténnyel, semmi nem fog változni. Semmi, mert én kevés vagyok ehhez. Az egészben az a legkülönösebb, hogy már alig fáj bármi is. Mint az ezer sebből vérző bika az arénában. Még él, még küzd, mert ezt várják tőle, de már nem az életéért küzd. Már nem érzi a testét borító szúrások kínját, csak megy előre leszegett fejjel. Sőt, már ő is a nézőtéren ül, és nézi, ahogy egy bika – aki ő maga – harcol, egy kilátástalan csatában. Közönnyel tekint önmagára és a küzdelemre. Nem szurkol senkinek. Várja a véget, és mindegy, hogy az egy perc múlva következik be, vagy 50 év múltán. Néha visszaemlékezik azokra az időkre, amikor még borjú volt. Fiatal élet, tele reménységgel, álmokkal, vágyakkal. Most mégis ott kaparja az aréna homokját, a vérveszteségtől sokkos állapotban, mégis mindent értve, megértve.  A dolgok, régmúlt események, ilyenkor átértékelődnek. Bár mindig is tudta, hogy az a régen történt eset, amikor szép és dús legelőt talált, milyen értékes és vissza nem térő pillanat volt. De hinni akarta, hogy még egyszer visszatalál oda. Érezte, hogy annak a legelőnek – benne egy elvadult rózsabokorral, sárga rózsabokorral - ott kell lennie a környéken, csak valahogy mindig eltévesztette a csapást. Pedig anno a mező is körül ölelte őt minden fűszálával, minden tarka virágával, kis madarával, csúf bogarával. Lehet, hogy mégis a mező nem akarta, hogy újra rátaláljon? Ki tudja? Talán csak az a tövises, de mégis szép sárga rózsa, ott a mezőn.

...

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.