Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Álomfejtés

2010.06.03

Az éjjel atomháborúról álmodtam. Mit mondhatnék, elég nyomasztó volt. Igazából még a robbanás előtti időszak szerepelt az álmomban. Persze hiányos volt a ,,vetítés”, így nem tudom mi váltotta ki az atomcsapást. Annyi volt egyértelmű, hogy be fog következni néhány órán belül, és mi (családom és  én) igyekeztünk valami biztonságos helyre menekülni. Volt is valahol vidéken egy házunk, amiben volt valami bunker féle. Tehát magától a robbanástól biztonságba lettünk volna. Ugyanakkor nagyon nyomasztott a tudat, hogy mi lesz azután. Hisz, ha életben is maradunk, a robbanás mindent megváltoztat. Soha, semmi nem lesz már olyan, mint a háború előtt. Ez a tudat sokkal jobban kiakasztott, mint a várható robbanás puszta ténye.

Ébredés után azon gondolkodtam, hogy mi válthatta ki ezt az álmot. Eleinte semmi nem jutott eszembe ezzel kapcsolatban. Aztán már délután beugrott, hogy előző este láttam néhány jelenetet a Wasabi című filmből, ahol a főszereplő csaj olyan tapétát szeretett volna a szobájába, amin egy robbanás gombafelhője van. Igen, ez lehetett az egyik elem, amit tudatalattim összekapcsolt valami bennem lévő, a bizonytalan jövőhöz kapcsolódó aggodalommal. Esetleg azzal a nyugtalanító állapottal, ami azért negyven évesen már fel-felmerül az ember gondolataiban. Nevezetesen, hogy már soha, semmi nem lesz olyan, mint korábban.

Ha mindenáron meg akarom fejteni az álmomat, akkor kb. annyi történhetett, hogy az öregedéstől, elmúlástól való örök emberi félelem, egy minden korábbi dolgot végleg elpusztító atomrobbanásként élem meg, kétségbeesetten várva az ismeretlen, de semmi esetre nem túl biztató jövőt.

Valószínűleg nem véletlen, hogy az emberiség ősidők óta igyekszik megfejteni saját álmait. Azon túlmenően, hogy ez egy nagyon izgalmas, spirituális terület, elég kézzelfogható és lényeges dolgokat tudhatunk meg a bennünket ténylegesen foglalkoztató dolgokról. Az álmok nem hazudnak, csak tudnunk kell értelmezni őket. Persze ez a legnehezebb, hisz éber állapotban már kontrolláljuk gondolatainkat és magunkhoz sem vagyunk elég  őszinték ahhoz, hogy tudomásul vegyük mit is akar a tudatalattink üzenni nekünk. Vagyis mit üzen a józan énünk, az éber, de hazugságok komplex hálójában vergődő  énünknek. Inkább hajlamosak vagyunk félremagyarázni a dolgot, több vagy kevesebb jelentőséget tulajdonítani bizonyos elemeknek. Vagyis manipuláljuk a valóságot, hogy jobban illeszkedjünk a saját magunk által teremtett szürreális bábszínházba (ami persze csak álmunk valóságából nézve szürreális), amit valós életünkként élünk meg. Ragaszkodunk a hazugságokhoz, mert kényelmesek. A kozmetikázatlan igazság csak álmunkban élhető meg, mert az annyira más, mint amiben ténylegesen élünk, annyira kiszámíthatatlan, hogy az már ijesztő, mint egy atomvillanás jobbról.

Még valami. Mivel sokan hánynak az ilyesfajta (ön) elemzésektől, és a ráérő hippik és egyéb dologtalan bolondok hobbijának tartják, ezért szeretném valami evilági koordináta rendszerbe is elhelyezni a témát. A tények tudomásul nem vétele, nem szabadít meg bennünket azok hatásától. S bár a munkánk, családunk, kapott vagy kreált küldetésünk, feladatunk, céljaink fontosabbnak tűnnek álmainknál, azért ne feledjük, hogy az álmaink mi magunk vagyunk.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

www.alliteracio.eoldal.hu

(Simon Ágnes, 2011.05.03 13:30)

Nagyszerű! Jöhetsz hozzám "álomfejteni" (a 'Szösszeneteimbe'), mert én csak leírtam az álmaimat.... de a fejtegetést rábízom a profikra! :)))
Viccen kívül: Nagyon tetszett az írásod! ;)