Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 1971-ben születtem az egykori bányászvárosban, a Bakony széli Várpalotán. Eddigi életem során – különféle okokból - tizenkétszer költöztem új otthonba. Vándorlásom alatt lakhelyemként megismertem öt települést. Koptattam a padot hét iskolában. Elnyűttem hét munkáltatót. A családi hagyományoknak megfelelően – gyengéd szülői erőszak hatására - vasutasnak tanultam. Tudom, ez ma már komikusan hangzik, de egy időben ezt is tanították. A mozdony füstje mégsem csapott meg. Nyughatatlan lelkem fékezte volna a kötött pálya. Ellenben dolgoztam rendőrként, voltam testőr, kocsmai kidobó és pénzbehajtó, szállodában londiner, majd bolti eladó, később logisztikai ügyintéző, sofőr, asztalos, fénymásoló kezelő, és nem utolsó sorban kicsit író is. Az irodalom szeretetét - mint mondani szokás – az anyatejjel szívtam magamba. Az édesanyám által gyermekkoromban nekem és nővéremnek felolvasott mesék, illetve komoly irodalmi művek, mély hatást gyakoroltak rám. Hét esztendősen írni még nem tudtam, de már regényt diktáltam testvéremnek. Ráadásul egy krimit, ami abban a korszakban nem volt mindennapos dolog egy első osztályosnál. No, ettől még nem lettem csodagyerek. Első könyvem megjelenésekor a huszonhatodik évemet töltöttem be. Bár földrajzi értelemben soha nem jutottam távolabb az ország határától ezer kilométerrel, de ez nem akadályozott abban, hogy – általam szárnyalónak vélt - fantáziám segítségével járjam be a világot, és ezen útjaimra magammal vigyem az olvasót is. Történeteimben újra és újra felbukkannak életem kalandosabb eseményei, vagy annak tanulságai. Írói módszerem, hogy a jelen valóságából kilépve az aktuális szereplő bőrébe bújok. Ebben a sajátos transz állapotban képes vagyok átélni a karakter mélyebb érzéseit, fel tudom venni gondolatmenetét, és így – megítélésem szerint – a papírra vetett figura életszerűbbé válik. Hőseimet igyekszem – a műfaj adta kereteken belül – átlagos figurákká formálni, hogy az olvasó azt érezhesse, ez az esemény ténylegesen megtörténhetne, akár vele is. Imádom a történelmet, mégsem riasztanak meg a ,,mi lett volna, ha…” felvetések. Hitvallásom szerint minden ember egy csoda, ezért bárkiről lehetne érdekes regényt írni.

Kép